TOLLAS BRIGITTA SZERTARTÁSVEZETŐ – DREAM PARTY & CEREMONY

BEMUTATKOZÓ

Esküvőszervezőként, szertartásvezetőként, akár angol nyelven is, igazán megélhetem a kreativitásomat, egyfajta védjegyeddé válik a stílusom. Ceremóniamesterként a célom a humor és a szórakozás. Egy jó estét a hangulat tesz igazán pompássá. Az álom, amiről a menyasszonyok kislány koruk óta álmodoznak. Az álom, nemcsak a páré, hanem az enyém is. A munkám az álmom, és azok az érzések, amiket ezzel felszabadíthatok akár a vendégekben is. Ez nemcsak egy szolgáltatás. Felelősségteljes hivatás. Azt hiszem én erre a hivatásra születtem.

Egy ceremónia a személyességétől, illetve az én személyemtől él, a gondolatoktól, amivel megérinthetem az emberek lelkét. Ez nem pusztán egy monológ, vagy életrajzi mű, ez egy igazi mély tartalom, igazi gondolatokkal, akár angol nyelven is. Emelhetjük a ceremónia varázsát, ha mindezt a lemenő nap és a gyertyák fényébe burkoljuk, mint kora esti szertartást, hiszen még márciusban korábban nyugszik a nap. Egy igazán kuriózumnak számítható ceremóniával is készülhetek számotokra a szertartás alatt, amit nem hiszem, hogy bárki megtett volna már korábban. Idén februárban avatjuk fel elsőként. Annyit elárulhatok, hogy igazán színes, üdítő, virágos és “ködös”, szimbolizálva azt a fajta szerelmes rózsaszín ködöt, mely a szerelmesek szívén ül. Természetesen számos ötlet, és különlegesség lapul még tarsolyomban.

A párok a személyiségemet kedvelik leginkább a profizmusom mellett. A nyitottság, kedvesség, megbízhatóság, kreativitás a fő ismérveim.

SZOLGÁLTATÁSOK

– Esküvőszervezés (angol-magyar nyelvű)
– Ceremóniamester szolgáltatás (angol-magyar nyelvű)

– Szertartásvezetés (angol-magyar nyelvű)

Tevékenységemet országosan végzem, egyedi, korrekt számítás alapján.

ÁRAK

Árakért írj az  info@eskuvopalota.hu email címre, vagy használd a lenti árajánlatkérő űrlapot és gyorsan válaszolunk!

AJÁNDÉK, KEDVEZÉNY

Minden pár számára díjmentesen biztosítom az esküvői emléklapot, ceremóniamesterként meglepetés ajándékot adok át a pár számára, ami a szerencséjüktől függ mennyire értékes avagy értéktelen ez az ajándék.

Érdeklődés